Biciklishelyzet Kecskeméten
Biciklis vagyok. Azthiszem, nyugodtan állíthatom ezt, mégha néha autóba is ülök. Nap-mint-nap látom, tapasztalom azokat a biciklis fejlesztéseket amelyek könnyebbé teszik a kecskeméti biciklisek életet; de azt is látom, amelyek régóta megoldásra várnak.
Legelső sorban örömömet szeretném kifejezni az őrzött biciklis tárolók létrehozásáért. Ha ez akkor lett volna, amikor ellopták az első igazán jól összerakott biciklimet, tuti nem a Refi sarkánál zárom le, hanem a jelenlegi három őrzött tároló egyikénél. Csak egy javaslat: lehetne akár a Piár elé is tárolót építeni, ill. minden olyan helyre, ahol állandó portaszolgálat van és a portás rá is tud nézni a lezárt biciklikre. Persze, meg kell egyezni az illetékeseknek minderről, de elgondolkodtató a felvetés… Kiváló ötlet a bicikli kölcsönzés is, remélem a mostani 10 kerékpáros flottát többre kell majd bővíteni a nagy érdeklődés miatt. Apró, ámde örömteli lépések ezek. S ezek ejtettek gondolkodóba is: milyen a biciklis helyzet Kecskeméten?
Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy természetesen én sem járok mindenhol, de azért pár helyre jó rálátással rendelkezem. Megpróbálom témakörönként előtárni ötleteimet, meglátásaimat:
- építkezések környéki úthelyzetek: jelenleg a GAMF mellett, ill. a Sutus falu (Arborétum mellett) is építkezések zajlanak. Egyik helyen sem veszik figyelembe a gyalogos és bicajos közlekedést. Egyik helyen sem lehet normálisan elmenni, vagy az útra kell lemenni, akár a szembe forgalommal dacolva, vagy a dimbes-dombos, saras kátyúkon kell átvergődni, hogy tovább lehessen haladni. Miért nem gondolnak a biciklisekre az építtetők?
- bicikli út építés és karbantartás: az Izsáki út mellett gyönyörűen elkészített bicikli út visz, egészen a Petőfiváros elejéig. Azonban a festék már rég lekopott, amely “elválasztja” a gyalogost és biciklistát - mennyiből tartana újból felfesteni? Nem egy kellemetlen gyalogos-bicajos találkozásnak voltam már szemtanúja emiatt. Tényleg jó ez a bicikli út, de a keresztező utaknál kialakított patkák olyan meredekek, hogy szinte repül az ember, ha normális iramban halad a bicikliúton. Miből telt volna kevésbé meredekebbre építeni? A Szil-coop mellett, az Építők háza előtt, a vasúti átjáró után, ahogy átkelünk az úttesten (a Szil-coopból kijövő autók uttestjén), az előtt a bokor már úgy benőtte a biciklis utat, ráadásul ott egy kis kanyar is van az útban, hogy a szembe jövők nem látják egymást. Nemrég voltam szemtanúja, ahogy két biciklis egymásba rohant, majd pár percre rá ugyanazon a helyen ismét szemből találkozott két biciklis. Mennyiből tartana a bokrot lenyírni, vagy egy tükröt felhelyezni? A Katedra előtti útszakaszon olyan rossz a bicajos út minősége, hogy már mindenki a füvön kerüli ki azt a kb. 10m-es útszakaszt. Mibe kerülne egy vékony aszfaltréteget felhordani oda? Beszélhetnénk a non-stop hamburgeresnél (Katona Gimivel szemben) a rendszeresen a biciklis útba teljesen beálló BMW-sekről és Audisokról is. Miért nem tudnak beljebb állni? Nem lehetne valami karóval lezárni azt a részt? Persze, nem úgy, mint az Ézi melletti átjárónál, ahova a biciklis út kellős közepébe beállítottak egy darab oszlopot, pont kormány magasságban. Gondolom, olyan tetette oda, aki nem jár biciklivel. Merthogy az a gyalogosokat biztos nem fogja megállásra késztetni… (gondolom ezért került oda…) Természetesen ez most csak egy útszakasz leírása, de a többi bicajos út is hasonlóképpen áll. Olyan apróságok teszik nehezebbé a közlekedést, amelyek rövid idő alatt elháríthatóak lennének, de a vele okozott biciklis élmény sokszorosa lenne.
- bicikli tárolók: igazi kerékpáros város lehetnénk, ha mondjuk a főtérre is kihelyeznének több helyre biciklitárolókat. Sokszor van, hogy a főtér egy-egy pontján nem lehet normálisan lakatolni, mert nincs tároló. Egy-egy ilyen tároló megoldaná a helyzetet. Akár nézhetünk távolabb is: ott van a műkerti erdő, vadaspark, templom. Múlkor voltunk kint, nem találtunk egy bicikli tárolót sem. Más is így volt vele, mert fához, kukához, mindenhez biciklik voltak zárva. Pedig nem nagy tétel pár biciklitároló kihelyezése. Persze, igaz ez a város többi részére is. Pl. a vasútpályadudvarhoz is nagyon hasznos lenne egy P+R biciklis parkoló. Véleményem szerint sokan igénybe vennék (én is); de szinte az összes parkból, frekventált hely elől hiányzik a tároló (Noszlopy parkban sincs, Széchenyi városiakban sincs, a Malom előtt rendszeresen tele van, stb.). Akkor fognak az emberek bármikor biciklire pattanni, ha tudják, hogy sok-sok helyen le is tudják kötni majd a biciklijüket és nem kell sokat gyalogolni még utána az elérni kívánt célig. Tudom, persze, hogy a sok tároló vonzza a tolvajokat. Ez ellen erőteljes rendőri fellépéssel, esetleg térfigyelő kamerákkal, vagy civil mozgalommal lehetne védekezni.
Tudatos biciklis politikával és egy kevés pénzzel, kreativitással véleményem szerint nagyon jó biciklis várost, s ezzel együtt országos hírnevet is lehetne kivívnia Kecskemétnek. Úgy látom, hogy a kezdeményezés megvan, csak egy kicsit több odafigyelés lenne szükséges. Hajrá Biciklis Kecskemét! Tényleg, mikor is lesz Critical Mass Kecskeméten? :)
További posztok az életMÓDI kategóriából |6 komment a(z) “Biciklishelyzet Kecskeméten” poszthoz
Komment hozzáfűzése
Jó a poszt, és teljesen egyetértek, akárki is írta! :P
én végigolvastam =)
Őszintén ki nem szarja le!
A kocsis gyűlöli a biciklis és a gyalogost, de főképp a biciklist, a biciklis gyűlöli a gyalogost, a gyalogos a biciklist és a kocsist, a biciklis meg a kocsist. Akik intézkednének ez ügyben azok meg kocsival járnak. Én a magam részéről a bicikli csöngővel ledudálom a gyalogost, a kocsikra meg odafigyelek hogy el ne üssenek, amikor meg szorult a helyzet bevágok a kocsis elé azt anyázhat ezer, úgysem ér utol. Aki meg azt akarja hogy ne lopják el a bicaját az meg vegyen egy kurva erős lakatot amit eszük ágában sincs feltörni a tolvajoknak.
Az a másik poén, hogy megcsinálják az überkirály biciklutakat, csak éppen kilopják belőle az anyagot :P. Itt Katonatelep-Kecsó viszonylatban két évente kell verni az asztalt, hogy ugyan csinálják mát meg újra, mert az előzőt fölverte a gaz meg a gyökér és használhatatlan…
izsáki út mentén a helyzet egyre katasztrofálisabb
nincs normális bicikliút, egyszer csak kint van a bringa út közepén, hogy “gyalogos forgalom a túloldalon”…
próbáljon meg vki zebra nélkül átmenni az Izsákin csúcsforgalomban…
Amúgy semmi sem indokolja a bringa út lezárását, lehet rajta haladni, ha leszámítjuk azt, hogy több helyen keresztbe fel van marva… Mindenki jár is rajta, mert teljesen életszerűtlen, hogy a másik oldalra átkeljen az ember…
Gratulálunk!
[...] Mindent a kecskeméti Critical Mass-ról Biciklis helyzet Kecskeméten [...]