Life képek a Google-ban

2008. november 19.

A Google-nak sikerült megállapodnia a 20. század egyik legfontosabb, korszakot alkotó sajtótermékének, a Life magazinnak a tulajdonosaival, így a cég digitalizálhatja és az interneten közzéteheti a képi kultúra meghatározó médiumának óriási méretű anyagát: összességében 10 millió fotóról van szó.

Már elsőre is felmérhetetlen jelentőségű e bejelentés. A Life archívuma a 19. század végi alapítása óta irdatlan mennyiségű képet halmozott fel, sokuk ma már dollár százezreket ér; emellett e magazin az elmúlt száz évben a világ legjobb fotósait foglalkoztatta rendszeresen; olyan képek jelentek meg az újságban, melyek – hiába, hogy amerikai volt a magazin – az egész világ számára meghatározó jelentőségűek voltak: a képben őrzött történelem igen sokat köszönhet a Life-nak. S ez még nem minden.

A Life szerkesztői a megjelenő lapszámokba természetesen válogattak, így a hozzájuk beérkezett fotók döntő része nem lett publikus, néhány emberen kívül még soha senki nem látta. S ezek most mind elérhetőek lesznek az interneten keresztül. Jelen pillanatban az anyag 20 százaléka került be az adatbázisba, ám a Google ígérete szerint – s ebben ők megbízhatónak bizonyultak eddig – néhány hónapon belül az összes, körülbelül 10 millió fotó is letölthető lesz.

Royal hereditary doorman & guard on duty at the Festetics castle. Keszthely, Hungary 1938Ez felmérhetetlen mennyiség. Áttekinthetetlen. Ám olyan kincstár, mely mindenki számára nyitva áll – a kutatótól kezdve az egyszerű érdeklődőig. Ráadásul különféle felbontásokban: ha kívánja valaki, akkor megkaphatja az eredetihez hasonló részletességgel is a képeket.

Az érdeklődőknek azt ajánlom, hogy – bár döbbenetes fotók találhatóak a 20. századi világtörténelem eseményeiről – üssék be a keresőbe a Hungary szót, s lapozgassanak… Ugyanakkor a scout kulcsszóra való keresésre is szép számú cserkész témájú képet kapunk. (forrás: it.cafe)


Egy komment a(z) “Life képek a Google-ban” poszthoz

  1. egy - 2008. november 19., 11:49

    grat a cikkhez! hasznos és érdekes!

Trackback URI | Komment RSS |

Komment hozzáfűzése

Name (szükséges)

Email (szükséges)

Honlap

Kommented: